Minél gyorsabb a számítástechnika fejlődése, annál viccesebb visszagondolni arra, hogy hol tartottunk tegnap. Mi úgy gondoljuk, hogy most, amikor már a DVD-író is lassan használaton kívüli dísztárggyá válik, és floppy-lemezt egy teljes generáció nem fogott a kezében, bőven érdemes felidézni, hogy húsz éve miféle kütyükkel aggattuk tele a számítógépünket. Íme 5 elavult eszköz: (Forrás: borsa.hu)

Monitorszűrő

Noha egyesek (állítólag) még manapság is használják, egyértelműen a képcsöves monitormonstrumok korszakának képviselője ez az eszköz, és mint ilyen, a régebbi motorosokból biztos elő is csal pár kellemes emléket azokból az időkből, amikor még százmillió árnyalat helyett 16 színben pompázott minden. Elvileg a szemünket kímélte, de volt egy nem elhanyagolható járulékos haszna is, ami még ma is jól jönne néha: védte a monitort a szennyeződésektől, úgyhogy amikor végképp átláthatatlanná vált, elég volt egyszerűen leszerelni, és még egy évig nem kellett a képernyőt tisztítani.

Kézi szkenner

Talán erre a becses darabra fognak a legkevesebben emlékezni. Formára egy furcsa morzsaporszívót, esetleg reptéri kézi detektort idézett, jó eséllyel csak fekete-fehérben szkennelt, és egészen furcsán működött, ugyanis egy gombot lenyomva tartva végig kellett húzni a gépbe kívánkozó képen vagy szövegen – és egyáltalán nem volt mindegy, hogy ezt hogyan csináltuk, ha ugyanis túl gyorsak voltunk, szanaszét torzult az eredeti fotó vagy dokumentum. Karikatúragyártáshoz persze első osztályúnak bizonyult, de gépies precizitással vádolni elég nehéz lett volna.

„Hanyattegér”

Az még megvan mindenkinek, hogy régen az egerekben a kis világító piros izé helyett egy golyó figyelt? Nem lepődnénk meg, ha lennének, akik nem emlékeznek, de aki ott volt a megfelelő időben, biztos nem felejti soha a rengeteg szenvedést, amivel ez a technológia járt: a golyóbis néhány görgőhöz csatlakozott, amik szépen felszedték róla az asztal mocskát, és ahogy elszennyeződtek, egyre nehezebb lett mozgatni a kurzort a képernyőn. Akadt azonban még ennél is faramucibban működő modell az úgynevezett trackball, avagy „ötletes” magyar nevén hanyattegér képében, amely az egész szerkezetet megfordította, azaz a tenyerünkkel magát a golyót kellett mozgatnunk az egerezéshez. Az emberek 99,9 százaléka persze képtelen volt megszokni, de az a maradék 0,1 állítólag még ma is a trackballra esküszik.

Speaker

Az mp3 előtti idők lassan összeolvadnak a gramofon-korszakkal, pedig hát éltünk mi még úgy is, hogy se CD-meghajtó, se zenés korongok lejátszására alkalmas hangkártya nem volt a gépben, csak egy repedtfazék hangú beépített csipogó. Bekapcsolásnál még ma is köszön egyet, komolyabb hibáknál pedig előszeretettel vonyít is, de ha arra gondolunk, hogy valaha erről csicseregtek még a játékok is, bőven maradi darabnak minősíthető. Érdekességképpen megemlítjük, hogy a régi PC-k és játékgépek primitív hangképző szerveinek bizonyos körökben akkor a kultusza, hogy chiptune néven külön zenei műfaj is létezik, amely az akkori megszólalást eleveníti fel – de az ebbe a kategóriába tartozó muzsikákat csakis ínyenceknek és őrülteknek ajánljuk. 

Mátrixnyomtató

Lézersugár? Tintapatron? Ugyan már. A hőskor fegyverei a mátrixnyomtatók voltak, és aki emlékszik rájuk, az nyilván nem feledi az éktelen ricsajt sem, amit csaptak. A zaj nem volt véletlen: a masinák úgy működtek, mint az írógépek, azaz tűk csapkodtak egy festékszalagot a papír előtt, így rajzolva ki a betűket és a képeket – bár mondjuk képet printelni ezzel a módszerrel elég kockázatos vállalkozás volt, mert az eredménynél még egy szabadkézi rajz is szebben tudott mutatni. Még csak azt sem lehet tehát mondani, hogy valamit valamiért, hiszen rettenetes zaj árán elég silány minőségű nyomtatványokat kaptunk – de persze akkoriban ezért is hálásak tudtunk lenni, úgyhogy szeretettel is emlékszünk a rettenetes gépezetekre.