Személyes kedvencem a Nintendo NES, habár nem számítógép de megér egy bejegyzést! Bár hivatalosan nem a világ első játékkonzolja, azonban mégis a NES (Nintento Entertainment System) volt az első játékkonzol, ami átütő sikereket ért el. 1987-re a legnagyobb példányszámban eladott otthoni, tévére köthető játékgép lett, nem is igazán volt konkurenciája. Ekkor került be a köztudatba a „kontroller” (játékgép vezérlésére szolgáló beviteli eszköz), ami szintén a Nintendo találmánya, ráadásul a NES volt az első konzol, amire külsős cégek (hivatalosan „3rd party developers”) készíthettek játékokat, maga a Nintendo csak a hardvert adta hozzá. Azóta is ezt az üzleti modellt használják a játékkonzolok/játékok vonatkozásában, az XBoxtól a Playstationig. A gép 256x240-es felbontásban varázsolta a tévéképernyőre a játékokat, a zene öt hangcsatornából (ez nem ugyanaz, mint az 5.1 – csupán öt polifóniát jelent!) dübörgött, a fiatalok pedig egymást taposták a bevásárlóközpontokban, hogy megkaparinthassák a legújabb csodamasinát.
Régmúlt számtech: Nintendo NES – 1985
2011.06.05. 23:14 - CrazyHardware
Címkék: nintendo system entertainment
A bejegyzés trackback címe:
https://crazyhardware.blog.hu/api/trackback/id/tr132960488
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek